Gyász óvodáskorban
Lelki egészségünket nagyban befolyásolja, hogy hogyan dolgozzuk fel a bennünket ért tragikus élményeket. Sajnos a fájdalomtól, veszteségtől gyermekeinket sem tudjuk megóvni, de segíthetünk nekik, hogy minél kevesebb sérüléssel tudják folytatni életüket.
Egyik neves magyarországi szakértőnk (Pilling János) szerint manapság a gyásszal kapcsolatosan nem tudásunk, hanem tévhitünk van.
Hogy ne így legyen, érdemes talán összeszedni, amit például az óvodáskori gyásszal kapcsolatban tudni érdemes.
Sajnos a dédszülő, nagyszülő elvesztése sokszor érint óvodáskorú gyereket, ezért különösen fontos, hogy ebben a nagyon nehéz helyzetben ő is segítséget kaphasson.
Először érdemes tisztázni, hogy
– természetesen nem arra kell törekedni, hogy a gyerek ugyanolyan jól érezze magát a közeljövőben, mint az általa szeretett személy elvesztése előtt,
– s semmiképpen sem az a cél, hogy elfelejtse őt, hogy neki így könnyebb legyen.
– A gyerek számára az a jó, ha a fájdalmat átéli, mert akkor fel tudja dolgozni, képes lesz továbbélni.
Hogy ez így lehessen, érdemes szem előtt tartani, milyen jellegzetességei vannak a gyermeki gondolkodásmódnak ebben a korban.
– Az óvodáskorú gyermeknek még nincs valódi haláltudata, de veszteség esetén megéli tehetetlenségét.
– Jellemző ilyenkor a mágikus gondolkodás, ami például azt is jelenti, hogy ha valamikor is rosszat kívánt az elveszített személynek, akár csak azért mert szigorúan rászólt, akkor most hiheti azt, hogy az ő gondolata teljesült, s ez nagyon erős bűntudatot vált ki.
– Az óvodás számára a halál, mint tapasztalatán kívüli jelenség van jelen, amelyre tapasztalatai alapján, hasonlónak képzelt eseményekkel (pl. elutazás) keres magyarázatot.
– Nem érti még meg a visszafordíthatatlanságot.
Mit tegyünk, hogy segíthessük ebben a helyzetben:
– A gyermek tudjon a halálról. Ki-ki világnézete szerint, de mondja el a gyermeknek, hogy mi történt. Pl. dédipapa teste a temetőbe került, a lelke ott van fenn a csillagok között. Ne mondjuk azt, hogy elutazott.
– A gyermeknek a gyászoló felnőtt tud a legjobban segíteni. Fontos, hogy a közelében maradhasson, lássa sírni, szomorúnak is. Nem kell úgy viselkedni, mintha minden változatlan lenne.
– A gyermek maradjon a régi környezetben, gyászoljon együtt a családdal. Nem szabad ilyenkor elvinni azért, hogy megkíméljék, ez csak nehezítené, hogy ő is meggyászolhassa, akit elveszített.
– Ilyen idős korban már részt vehet a temetésen is.
– A gyermeknek szabad és kell emlékeznie, s a kisgyermek cselekvésben emlékezik, elsősorban játékkal.
– A játék nagyon fontos a szorongások feldolgozásában. Még ha riasztó, s fájdalmas is a szintén gyászoló felnőtt számára, de sokat segít a gyereknek, ha haldoklást, temetést játszik, ha koporsóba fektet babákat, stb.
– Az utánzás segíti a feszültségek kifejezését. Ha például az elveszített nagymama botjával sétál, akkor ez az ő fájdalmas hiányérzését jelzi, s jó, hogy ezt legalább így ki tudja fejezni.
– Legyen alkalma a gyereknek, hogy elmondja valakinek, ami benne van, ami érez, ha esetleg ki tudja fejezni.
– A veszteség és hiány kifejezése indítja el a lelki hiánypótló, rendező folyamatokat. Ha „kijátsza” magából a szomorúságot, akkor a gyász után idővel újra lelkileg egészséges gyerekként tud továbbélni.
– Nagy jelentősége van a halálesetet követő fantáziálásnak, segíti az azonosulási folyamatot. Ha gyermekünknek volt lehetősége a fájdalmat megélni és átélni, lehet benne látjuk majd meg később azt az állatszeretetet, amit csak az elveszített nagyapánál látott, vagy rá mondják majd a szomszédok, hogy pont olyan jószívű, mint a nagymamája volt.
Összefoglalva: Jó a gyermeknek, ha szembenézhet azzal a fájdalommal, amit a szeretett személy elvesztése jelent, s lehetősége van ezt a fájdalmat játékkal feldolgozni, mert akkor később teljes életet élhet, pl. nem kell arra fordítania lelki-energiáit, hogy tudat alatt minden olyan helyzetet kerüljön, ami a nagyira emlékezteti, akinek a halálát nem volt módja feldolgozni.
Simon Erika