Minden szülő „elég jó szülő”!
A szülői lét egy olyan hivatás, amiről a legtöbb embernek határozott véleménye van.
Sokszor ennek hangot is adunk, legtöbbször olyan formában, hogy valaki miért nem elég jó szülő, szerintünk mit rontott el, és mit kellene másképp csinálnia. Gyermektelenek, gyermekesek, férfiak, nők, fiatalok, idősek, gyermekekkel foglalkozók és laikusok mind mind véleményt formálunk erről a kérdésről.
Annak, hogy miért így működünk, megvannak a maga természetes okai, talán most elég ezt tényként elfogadnunk.
Az okok közül egyet szeretnék most kiemelni, és ezzel foglalkozni:
Van, amikor azt gondoljuk, hogy az adott szülő valamit nem jól tesz a gyerekével kapcsolatban, és mi segítünk Neki, de talán inkább a gyerekének azzal, hogy megmondjuk, hogy csinálja másképp.
Ha ez vezérel minket, akkor érdemes lenne a segítő szándékunkat egy teljesen új keretbe helyezni.
Abból kellene kiindulni, hogy Ő a lehető legjobb anya/apa a gyereke számára (mégha ezt néha nagyon nehéz is elfogadni)!
Ez alapján az alapfeltevés alapján meg kell nézni, hogy ez a szülő miben jó (és nem azt, hogy miben nem).
Például mindig meghallgatja figyelmesen a gyerekét (bár soha nem sütött még neki sütemény). Vagy remek programokat szervez a gyerekkel (bár néha a szomszédok fogják a fülüket, úgy üvöltözik vele). Vagy a legegészségesebb alapanyagokból főz minden nap nagyon finomakat (bár azt szereti, ha reggel 7-től délután 5-ig oviban van a gyerek). Vagy nem lép el úgy a kisfia mellett, hogy ne simítaná meg a buksiját (bár még egy rántottát se tud sütni). Vagy mindig készít neki valami kis meglepetést (bár lyukas a gyerek harisnyája). És így tovább…
Nagyon fontos, hogy tudjuk, hogy minden gyerek másképp igényli a szeretet kifejezését, és ami (vagy aminek a hiánya) számunkra rémisztő, lehet annak a gyereknek tökéletesen megfelel. Ha segíteni akarunk, akkor nem abból kell kiindulnunk, hogy mi mit tartunk a „jó szülőség” kritériumának, sokkal inkább az adott család lehetőségeit kell szem előtt tartani, amit a gyerek igénye és az anyuka/apuka képessége határoz meg.
Erősíteni, biztatni kell a szülőt! Az erősségei húzzák magukkal majd más területen is, de soha nem lesz tökéletes, nem is szabad senkinek azzá válni.
Szeretni kell! Igen, ilyen egyszerű. E nélkül mindent támadásként fog megélni.
Meg kell hallgatni! A hallgatás csodákra képes, segít a szülőnek, hogy saját maga szembesüljön nehézségeivel, és megtalálja rájuk saját megoldását is.
Azt hiszem, sokan nem tudják azt a tényt, hogy a gyermeknek a szülő-gyermek kapcsolatban átélt kötődés, aminek meghatározó vonása, hogy van egy személy, akihez „egy az egyhez” kapcsolat fűzi, olyannyira alapvető igénye, hogy első ránézésre szörnyű körülmények esetén is még mindig sokkal kisebb mértékben sérül a gyerek, ha a szülő mellett maradhat, mintha intézményi ellátásba kerül.
A gyermek, a tökéletes fizikai ellátás és ingergazdag környezet ellenére is, szó szerint belehalhat a szülő hiányába!!! Nem véletlen, hogy a család a természetes kerete a gyermek felnövekedésének. És talán el lehet képzelni azt is, hogy az a gyermek nem merő véletlenségből került abba a családba, és neki pont ezekre a szülőkre van szüksége, mégha rájuk is fér egy kis szeretetteli támogatás!
Simon Erika